Anabella és Tony egy new yorki testőrcégnek dolgozik, akik sztárok védelmét látják el. Bernie Ecclestone a Forma 1 mindenható ura felbéreli őket, hogy védjék meg az egyik pilótát, aki rendszeresen fenyegető leveleket kap. Persze a pilóta nem repes az örömtől egészen addig, amíg rá nem jön, hogy szüksége van védelemre és persze Bellára. Bella nemcsak a pilóta védelmét, de a depresszióból való kirángatását is elvállalja.
Bella a nagyszájú, merész és vad lányok közé tartozik, de mint tudjuk a szerelem mindenkit megváltoztat.....

2013. október 19., szombat

59. fejezet

Sziasztok!

Megjöttem a következő fejezettel! Most nem olyan sokára hoztam, mint szoktam. Az igazság az, hogy szeretném ezt a történetet minél előbb befejezni, hogy elkezdhessem a másik történetet. A szavazás eredményéből ítélve ugyanis szeretnétek olvasni a másik sztorit is, ami ehhez a történethez szorosan kapcsolódik. Remélem az is tetszeni fog.

De addig is van van még pár rész ebből. Például a mai részben lezárul a 2010-es Forma 1-es szezon, a fejezet végén pedig egy levél egy még gyógyulóban lévő sebet szakít fel Bellában....

Jó olvasást és örülnék néhány kommentnek is!

Puszi
Krimi88(Kriszti)

A döntő


Már fél órával a rajt előtt hatalmas volt a feszültség a boxutcában. Különösen Fernando, Sebastian és Mark volt ideges, ami érthető is hiszen közülük kerül ki 2010-es Forma 1-es világbajnok. Még a rajt előtt sok szerencsét kívántam mindenkinek, majd pontban 2-kor elrajtoltak. Elkezdődött a 2010-es Forma 1-es világbajnokság utolsó futama az Abu Dhabi Nagydíj. Fer számára a verseny nem kezdődött túl jól, hiszen már a rajtnál elvesztette a 3. helyét Jenson-nal szemben. Majd nem sokkal ezután Liuzzi Force Indiája kishijján Michael Mercijének tetején landolt. Kevés hiányzott ahhoz, hogy a Force India eltalálja Schumit. Szerencsére mindketten épségben szálltak ki az autóból. A futam során a Ferrari nem taktikázott jól mivel Fer a boxkiállás után nem került előrébb. Sőt! Beragadt Vitalij mögé és a futam végéig mögötte maradt és nem is tudta megelőzni. Seb megnyerte a futamot és ezzel együtt ő lett a világbajnok is. Lewis lett a 2., Jenson a 3., Rosberg 4., Rob 5., Vitalij 6., Fernando 7., Mark 8., Jaime 9., Felipe pedig csak a 10. lett. Sebastian lett a Forma 1 történetének legfiatalabb világbajnoka. Természetesen zokogott, ahogy én is. Büszke voltam rá. Fernando azonban nem fogadta jól a vereséget, hiszen a levezető körön mutogatni kezdett Vitalijnak, de senki nem értette, hogy miért. Nem Vitalij tehet róla, hogy ő nem tudta megelőzni. Az orosz versenyben volt és nem adta át a helyét. Teljesen jogosan. A Ferrarisok persze vigasztalni kezdték, de én nem foglalkoztam vele inkább rohantam az újdonsült világbajnokhoz.

- Ennyi világbajnokot egy rakáson - nevettem mikor beléptem Jens, Lewis és Seb velem nevettek - 2008 - mutattam Lewisra - 2009 - majd Jenson-ra - 2010 - visítottam Sebire mutogatva majd a nyakába vetettem magam - Gratulálok! Isteni tehetség vagy amiért most megkaptad az elismerést. A németeknek igaza volt, amikor azt mondták, hogy te vagy a következő Michael Schumacher. Hiszem, hogy neked is lesz annyi világbajnoki címed, mint neki, ha nem több. Te vagy a világbajnok! Élvezd! - öleltem meg újra
- Köszönöm! - mondta könnyezve - Köszönöm, hogy idehoztad Hannát. Azt hittem, hogy jobb ha nem lesz itt, mert nem tudok akkor koncentrálni, de azzal, hogy elhoztad nekem, azzal hogy itt van csak spannolt és arra késztetett, hogy küzdjek a győzelemért. Ő az én múzsám! Miatta versenyzek és miatta akarok győzni. - mondta sírva
- Ez olyan szép volt! - törölgettem a könnyeimet - Tudod mit? Mond ezt el neki. És még valami! Bármikor elhozom neked őt ha szükséged van rá. Csak szólj és én már repülök is érte - nevettem majd mentünk a díjátadóra.




A ceremóniát Jessicával, Nicole-lal és Hannával néztem végig. Készítettem néhány interjút és részt vettünk az utolsó eligazításon. Fernando addigra már megnyugodott és mosolyogva gratulált az F1 új királyának.
- Az egyik szemem sír, a másik nevet - kezdtem - két okból is. Az egyik ok az, hogy szurkoltam Ferért és sajnálom, hogy nem nyert, de Sebi igen és nagyon megérdemli ezt a VB címet. A másik ok az, hogy sajnos vége a szezonnak és márciusig nincs több száguldás. Viszont legalább lesz egy kis időtök a családotokra - mondtam
- Ó! Felipe, azt hiszem ez egy célzás volt - nevetett Lewis
- Az bizony! De nem csak neki. Vigyétek el a szerelmeiteket egy romantikus utazásra vagy vacsorázni. Töltsetek velük elég időt nehogy feladják és elhagyjanak titeket. Ugyan tudják, hogy a Forma 1-el is járnak, de lehet, hogy valakinek ez sok lesz. Nekem nem, én kitartó vagyok, de lehet, hogy más nem.
- Ugye jövőre is velünk leszel? - kérdezte Fernando
- Én mindig itt leszek. Vigyázok rátok, megvigasztallak titeket ha szomorúak vagytok - néztem Fernandora - és együtt örülök veletek ha boldogok vagytok - vigyorogtam Sebire - Ha testben nem is, de lélekben minden futamon itt leszek. Úgyhogy remélem én leszek az első újságíró, akinek interjút adtok majd egy-egy futam után annak ellenére is ha éppen lecseszlek titeket - nevettem
- Tudod, hogy imádunk - mondta Robert majd mind megöleltek és mentünk haza. Sajnos Sebastian VB buliján nem maradhattunk Cami miatt, de azért koccintottunk vele.

Az elkövetkezendő pár napban alig láttam a lányomat mivel az apukája kisajátította magának. De nem sokáig kellett a lányom nélkül lennem, mert Felipe a hét második felében visszament Abu Dhabiba az új gumiszállítónak a Pirellinek tesztelni.
A november hónap hamar elment. November 29.-én este részt vettünk a világ talán legjobban várt futballmeccsén az El Clasicon. Mivel a barátainknak annyira tetszett tavaly, hogy úgy döntöttek most is megnézik. Camira az én szüleim míg Juanitora Raquel szülei vigyáznak a meccs ideje alatt. A várakozásokkal ellentétben a meccs nem volt túl izgalmas. Olyan volt mintha a Barca a Real B csapatával játszott volna. A madridiak mintha a pályán sem lettek volna. A Barca kiütéses győzelmet aratott. Xavi, Pedro, Jeffren és David Villa góljaival 5-0 lett, ugyanis Villa duplázott. A stadion zengett a Barca szurkolók hangjától, ahogy énekeltek és azt kántálták, hogy "Nézd Murinho a színházi előadást!" Nagyot nevettem Fernando szenvedő fején.
- Igen Fer nézd a színházi előadást! - vigyorogtam
- Majd Madridban megkapjátok a magatokét - morgott
- Mikor ismered el végre, hogy az FC Barcelona a világ legjobb klubcsapata? - kérdeztem
- Soha - mosolygott - Nincs olyan csapat, aki verhetetlen.
- Ez így van! De hogy nem a Real fog minket megverni az is biztos - mondtam
- Majd meglátjuk - néztünk farkasszemet egymással Még vitáztunk egy ideig aztán mentünk haza.

December 10.-én meg volt az FIA díjátadója, ahol Sebi megkapta a VB trófeáját és Christian Horner is átvehette a Red Bull konstruktőri világbajnoki címéért járó trófeát.
A december hónap készülődéssel telt. Már minden ajándékot megvettünk karácsonyra. Sokáig gondolkodtunk, hogy hol töltsük az ünnepeket és végül úgy döntöttünk, hogy Brazíliában maradunk és anyuék jönnek hozzánk karácsonyra. A szenteste csak a miénk lesz. Felipéjé, Camié és az enyém, másnap a családdal ünnepelünk, míg 26.-n jönnek a barátaink és itt köszöntik az új évet is. Mivel régen buliztunk egy igazán jót ezért a szilveszteri partit mi rendezzük. Azonban nem tudtuk, hogy ebben az évben nem tudunk majd szívből örülni az ünnepeknek.

December 23.-n kaptam egy levelet. Majdnem elájultam, amikor megláttam a feladó nevét. Ugyanis a levelet Tony küldte. Biztos pár hónappal ezelőtt írhatta. Remegő kezekkel nyitottam fel a borítékot és  idegesen kezdtem el olvasni a levelet. Azonnal felismertem Tony kézírását.

Drága Bella!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor valószínű, hogy már nem élek. Remélem hősi halált haltam és kitüntettek, mert nem azért dolgoztam, hogy valami idióta betegségben halljak meg. Én ennél többet érdemlek! Na mindegy! Nem ezért írtam ezt a levelet, hanem azért, mert adni szeretnék neked valamit. Emlékszel a gazdag nagyapámra, aki évekkel ezelőtt halt meg? 8 millió dolcsit hagyott rám, amiből 4 Milliót a szüleim kapnak meg, 2 Milliót utaltatok át az ügyvédemmel Fernanda számlájára, míg a maradék 2 Millió a tiéd. Ne tiltakozz! Ez a minimum mindazért, amit értem tettél, hogy a barátom voltál. Olyan vagy nekem mintha a húgom lennél. Szeretlek húgi!

Tony

A levél mellett egy cetli is volt a borítékban, amin egy bankszámlaszám volt. Felnyitottam az asztalon lévő laptopot és megnéztem mi is szerepel a számlán. A bankszámla az én nevemre szólt és a Tony által írt 2 Millió rajta volt. Teljesen kiakadtam!
- Miért most érkezett ez a levél? Miért most kell felszakítani a frissen gyógyult sebeket? - kérdeztem magamtól

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése