Anabella és Tony egy new yorki testőrcégnek dolgozik, akik sztárok védelmét látják el. Bernie Ecclestone a Forma 1 mindenható ura felbéreli őket, hogy védjék meg az egyik pilótát, aki rendszeresen fenyegető leveleket kap. Persze a pilóta nem repes az örömtől egészen addig, amíg rá nem jön, hogy szüksége van védelemre és persze Bellára. Bella nemcsak a pilóta védelmét, de a depresszióból való kirángatását is elvállalja.
Bella a nagyszájú, merész és vad lányok közé tartozik, de mint tudjuk a szerelem mindenkit megváltoztat.....

2012. március 21., szerda

34. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a következő rész! 

1. Tudom, hogy még lógok az ajándékfejezettel, de sajnos nem haladok olyan gyorsan vele, mint ahogy arra számítottam, de a nagy része már kész van. Remélem még a héten, vagy a jövő héten fel tudom rakni. Bocsánatot kérek a késlekedésért!

2. Sajnos a közelmúltban több olyan esemény történt a futballpályán, amely miatt egy-egy labdarúgó élete is veszélybe került.

Vegyük elsőként Fabrice Muambát a Bolton Wanderers játékosát, aki szombaton a Tottenham elleni FA Kupa negyeddöntőjének első félidejében a pálya közepén összeesett és szívleállással szállították kórházba. Összesen ötször kellett újraéleszteni, de szerencsére már jobban van, magához tért és már beszél is. Jobbulást kívánok minden sportszerető ember nevében! Animo Fabrice!

A másik pórul járt futballista Eric Abidal, az FC Barcelona védője, akinek napra pontosan 1 évvel azután hogy májdaganatot diagnosztizáltak májátültetésre van szüksége. Bevallom őszintén mikor ezt a hírt megtudtam fél órán keresztül sírtam. Tavaly a rákot sikerült legyőznie. Legalábbis úgy tűnt. Bátran férfihez méltóan viselte a betegséget és ez most sincs másként még akkor is ha tudja, hogy most az élete a tét. Egyik régi gyerekkori barátja felajánlotta a máját Ericnek és ha minden vizsgálatnak megfelel akár a hónap végén sor kerülhet a beavatkozásra. Őszintén hiszem hogy Eric felépül és ugyanolyan erős és egészséges lesz mint volt. Nem kesereg a betegsége miatt, nem sajnáltatja magát, hanem bátran szembenéz vele és ezért mélységesen tisztelem! Csapattársai mellette állnak most is ahogy annak idején. A Sevilla, a Barca, sőt még a Real Madrid játékosai is mielőbbi felépülést kívánnak Ericnek. Eric ráadásul üzent Muambának és ő is jobbulást kíván neki. Biztos vagyok benne, ha Fabrice jobban lesz ő is üzenni fog Abinak.
Kérek ezért minden Massa és Forma 1 szeretőt, hogy imádkozzon Abiért!

Tavaly pont a BL döntőn tért vissza és a csapat közös megegyezéssel megengedte neki, hogy csapatkapitányként felemelhesse a BL trófeát
Jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk nektek Fabrice és Eric! Várunk vissza titeket a pályára!

Maláj meglepetés

Gondolhattam volna, hogy a csajok rájönnek. Főleg, hogy Raquel is terhes. Vigyorogva bólintottam a kijelentésükre. Egyszerre vetették magukat a nyakamba.
- Erről a fiúknak egy szót se! - mondtam miután mindenki megölelgetett
- Felipe tudja már? - kérdezte Raquel
- Nem. Ha tudná szerintetek titokba tudná tartani előttetek? - kérdeztem nevetve -  Szülinapi ajándéknak szántam, de nem tudom 25.-ig magamban tartani.
- Mikor mondod el neki? - kérdezte Silvana
- Nem tudom. Még nem találtam rá megfelelő alkalmat.
- Erre nincs megfelelő időpont - mondta Corinna
- A vacsora után elmondom neki - jelentettem ki - De egy szót se addig!
- Mi nem szólunk semmit - mosolygott Jenni
A többiek is bólogattak, majd visszamentünk a fiúkhoz.
- Merre jártatok? - kérdezte egyből Lewis
- Csak a mosdóban voltunk - jelentette ki Cathrine A fiúk furán néztek ránk, de nem feszegették tovább a dolgot. Jól éreztük magunkat, de a lányok egyfolytában arra célozgattak, hogy ideje lenne felmennünk a szobánkba. Egy idő után meguntam a dolgot.
- Ideje mennünk nem szívem? - kérdeztem Felipét - Késő van és holnap korán kelünk.
- Rendben. Menjünk. Reggel találkozunk - mondta majd kezet fogott a srácokkal és megpuszilta a lányokat én is megölelgettem mindenkit. A lányok rám vigyorogtak. Aztán felmentünk a szobánkba. A szívem a torkomban dobogott. Azt sem tudom, hogy mondjam el neki!
- Felipe beszélnem kell veled! El kell mondanom valamit - mondtam
- Mi a baj? Történt valami? - kérdezte rémülten
- Hazudtam a vérvizsgálat eredményéről. Nem a gyomrommal van a gond. Vagyis ez nem gond, sőt.... - hadartam
- Mond már mi van! - förmedt rám
A táskámhoz léptem és kivettem a leletet és a kezébe adtam.
- Alulról a 3. sort nézd! - mondtam 
Mikor tudatosult benne, hogy mi van a papírra írva széles vigyor jelent meg az arcán.
- Ez biztos? - kérdezte A hangja elakadt. A szemei könnyektől csillogtak.
- Igen. Gyerekünk lesz! - mosolyogtam Erre ő felkapott és pörgött velem egyet aztán megcsókolt. Majd lehajolt és adott a hasamra egy puszit.

Gyorsan összehívtuk a szüleinket. Nem értették mit akarunk mondani az éjszaka közepén. Ráadásul széles vigyorral a képünkön. Azt hihették, hogy beszívtunk.
- Miért ébresztettetek fel minket? - kérdezte apu morcosan
- Csak annyi történt, hogy nagyszülők lesztek - vigyorogtam
Anyu és Ana Elena azonnal a nyakunkba vetették magukat, aztán Luiz Antonio és Eduardo is megölelt. Aztán apu kemény hangját hallottuk meg.
- Anabella! - mondta emelt hangon - Előbb esküvő, aztán gyerek! Ez a szokás nálunk spanyoloknál ha elfelejtetted volna.
- Mi is így gondoltuk - vágta rá Felipe nyugodtan
- Igen? - kérdeztem meglepve Erről én nem tudtam. Biztos csak ki akar menteni minket apu előtt.
- Persze. Minél hamarabb összeházasodunk annál jobb! - mondta Felipe
- Hogy akarsz egy esküvőt ilyen hamar megszervezni? - kérdeztem
- Mire van a család? Majd mi segítünk - mosolygott Felipe anyukája a jövendőbeli anyósom.
- És ott vannak a barátnőid is - tette hozzá anyu
- Mikorra tervezitek? - kérdezte apu már nyugodtan
- Május közepe vagy vége - mondtam - Felipe ideadnád a versenynaptárt?
- Mit akarsz ezen megnézni? - kérdezte Dudu
- Azt, hogy melyik 2 nagydíj között lesz 2 hét szünet - mondtam majd együtt kezdtük el nézni
- Kína és Spanyolország között? - kérdezte anyu
- Az túl korai. Nem tudjuk megszervezni addig - mondta Felipe
- Monaco és Törökország? - vetette fel az ötletet Luiz Antonio
- Az jó! - mondtam - Tehát május 22.-én házasodunk - vigyorogtam
- Tokéletes! - mosolygott Felipe is - De miért május?
- Mert nem akarok tehénként férjhez menni. Pár hónap múlva már nem is akarnál elvenni.
- Jaj kicsim! Akkor is elvennélek ha 100 kilós lennél - mosolygott
- Ezt csak úgy mondod! - durciztam
- Egyébként hol akarjátok tartani? - kérdezte apu
- Spanyolországban - vágta rá Felipe
- Brazíliában - vágtam rá Felipével egyszerre
- Akkor most hol? - nevetett Ana Elena
- Kössünk kompromisszumot. Beleegyezem, hogy májusban házasodjunk ha te jóváhagyod a spanyolországi helyszínt - vigyorgott Felipe Tudja, hogy nyert ügye van!
- Rendben. - mondtam - Egyébként holnap elmondjuk a többieknek is a babát? - Bólintott - És a sajtónak?
- Nekik majd csak az esküvő után. Nem kell nekik mindent tudni.
- Jó - mondtam álmosan
- Látom elfáradtál. Megyünk is - mondta Ana Elena Aztán mindenki elment lefeküdni. Felipe karjaiban aludtam el. Az egyik keze a hasamon nyugodott. Békés és nyugodt éjszakánk volt.

Másnap reggel megint a rosszulléttel küzdöttem. Szerencsére hamar jobban lettem. Aztán kimentünk a pályára. A futam előtt összehívtuk a barátainkat.
- Szeretnénk valamit elmondani, de ez 7 pecsétes titok! - mondtam - Senkinek sem mondhatjátok el! - bólintottak - Szóval Felipe meg én...
- Gyereket várunk - fejezte be Felipe vigyorogva
A lányok nem lepődtek meg, de a fiúk annál inkább. Mindenki gratulált nekünk, aztán mentünk a dolgunkra. A verseny izgalmas volt. Felipe a 21. helyről indulva 7. lett. Sajnos Fernandonak egész futam alatt gubanc volt a kocsijával. Végül a futam végén a motor felrobbant és Nando még csak be sem tudta fejezni a versenyt. A futam után Felipe közölte, hogy nem Brazíliába megyünk hanem Spanyolországba és ott töltjük a hetet. Ez az ember mindig meglep! Még jobban elcsodálkoztam, amikor elmondta, hogy a barátaink is jönnek. Nem szóltam inkább semmit. Ráhagytam. Mikor odaértünk, észrevettem, hogy nem azon az útvonalon megyünk amerre szoktunk. Nem anyuékhoz megyünk? Egy gyönyörű és hatalmas ház előtt álltunk meg. Nem értettem semmit. Végül Fernando oldotta meg a helyzetet és elmagyarázta, hogy mit
keresünk itt.
- Ez a mi nászajándékunk. Lewiséké, Heikkiéké, Kimiéké és a miénk - vigyorgott Fer Raquellel karöltve
- Ti megőrültetek - nyögtem
- Ez akkor is a tiétek - vigyorgott Lewis is majd mindenkit megölelgettünk és megnéztük a házat. Nem hiszem el, hogy ezek egy házat vettek nekünk! A ház csodaszép volt. Ebben a házban is maradunk. Elég tágas. Elférünk.
Kedd este aztán megnézzük az egyik Bajnokok Ligája negyeddöntőt a Barcelona-Arsenalt a Nou Campban a Barca otthonában. Lewis britként az Arsenalnak szurkol, mi pedig a Barcának.
A csapat nászajándéka


Egy pár komit azért megköszönnék! Jó szórakozást!

Puszi
Krimi88(Kriszti)

1 megjegyzés:

  1. Amikor megláttam, hogy felraktad az új részt akkor én egyből el is kezdtem olvasni. Nagyon jól sikerült. Szerintem én olvastam el legelösször!

    VálaszTörlés