Anabella és Tony egy new yorki testőrcégnek dolgozik, akik sztárok védelmét látják el. Bernie Ecclestone a Forma 1 mindenható ura felbéreli őket, hogy védjék meg az egyik pilótát, aki rendszeresen fenyegető leveleket kap. Persze a pilóta nem repes az örömtől egészen addig, amíg rá nem jön, hogy szüksége van védelemre és persze Bellára. Bella nemcsak a pilóta védelmét, de a depresszióból való kirángatását is elvállalja.
Bella a nagyszájú, merész és vad lányok közé tartozik, de mint tudjuk a szerelem mindenkit megváltoztat.....

2012. július 31., kedd

44. fejezet

Sziasztok!

Újra csak köszönetet mondok nektek a kommentekért, mert szántatok pár percet a drága időtökből arra, hogy írjatok pár szót. Ezt köszönöm meg nektek mindig egy újabb és újabb fejezettel. Ez most is így van, ugyanis jön a 44. rész, amelyben sor kerül Bella első igazi nagy interjújára. Írjátok meg, hogy szerintetek hogy sikerült és hogy ti őszintének találnátok-e Bellát az interjúban ha nem ismernétek a történetét!

Jó szórakozást kívánok!

Puszi
Krimi88(Kriszti)

A nagy bejelentés


Kedden reggel úgy ébredtem, hogy görcsben áll a gyomrom. Ideges voltam, hogy vajon jó leszek-e, vagy hogy olyan kérdéseket is tesznek fel, amire nem tudok, vagy nem akarok válaszolni. Felipe nyugtatgatott egész reggel. Azt mondta, hogy ha egy fegyverestől nem félek, akkor egy férfitól tollal a kezében se féljek. És igaza volt. Sok veszélyes dologgal néztem szembe és túléltem. Ez sem lehet rosszabb. Reggel 9-kor már kopogtam is a főnököm irodájának ajtaján. Az interjú is itt készül. Ráadásul az interjút a főnököm Pedro Montana készíti el személyesen.

- Először is gratulálunk a házasságkötéshez - kezdte
- Köszönjük - mosolyogtam
- Azt már tudjuk, hogy hogy ismerkedtetek meg, de azt nem, hogy mi tetszett meg ebben a Felipe Massa nevű úriemberben? - kérdezte
- Mikor megkaptuk a megbízást, hogy védjük meg én már tudtam ki ő, mert évek óta nézek Forma 1-et. Volt egy elképzelésem a személyiségéről, de mikor találkoztunk ennek tökéletes ellentétét találtam. Érthető, hogy szomorú és magába forduló volt hiszen megcsalták és átverték. Ekkor döntöttem úgy, hogy majd én felvidítom és kirángatom a depressziójából és így sikerült. - mosolyogtam - De válaszolva a kérdésre, a barna szemei és a mosolya fogott meg. Ez volt az a két dolog, amibe azonnal beleszerettem.
- Sok közösségi portálon olvastam, hogy eleinte a Massa szurkolók nem örültek a kapcsolatotoknak. Féltették tőled. Hogy élted ezt meg?
- Érthető, hogy tartottak attól, hogy én is ugyanazt teszem a kedvencükkel, amit Raffaela. De próbáltam és próbálom a mai napig is bebizonyítani, hogy az életemnél is jobban szeretem Felipét. Rosszul esik, hogy pénzéhesnek gondolnak, de mindent megteszek, hogy ez megváltozzon. És jó úton haladok, mert jó néhány szurkolóval beszéltem már és ők elfogadtak - mondtam
- Nehéz volt otthagyni a testőr munkát? - tette fel az újabb kérdést
- Igen. Nehéz volt átállni éber testőrről átlagos barátnőre. De örülök, hogy felmondtam, mert így nem sodrom veszélybe a családomat és a barátaimat - füllentettem
- Megvolt a nászút is így már az esküvő után?
- Igen. Mivel az esküvő utáni héten volt a Török GP, ezért Felipe úgy gondolta, hogy mi lenne ha előbb odautaznánk egy kicsit pihenni. Így már hétfőn ott voltunk egy kicsit süttetni a hasunkat. A múlt hetet pedig a Maldív szigeteken töltöttük Fernando Alonsoval és a feleségével Raquel Del Rosarioval.
- Tehát nincs viszály a Ferrari háza táján? - mosolygott szégyentelenül
- Nincs. Sőt! Nagyon jó barátságban vagyunk - mondtam nevetve
- Csak templomi esküvő volt. Legalábbis csak ez volt nyilvános. Miért?
- A polgári esküvőket már hetekkel a templomi szertartás előtt megtartottuk - mondtam erre ő közbevágott
- Esküvőket? Több is volt? - kérdezte Hoppá!
- Igen, egyet itt Spanyolországban Barcelonában, egyet pedig Brazíliában Sao Paoloban tartottunk
- Mi volt az oka annak, hogy az eljegyzés után 1 hónappal máris megtartottátok az esküvőt? - Ügyes! Szépen  fokozatosan kérdez rá a lényegre.
- Az egyik oka az volt, hogy nem tudtunk tovább várni. Nem akartam, hogy az egész szezon alatt az esküvőt kelljen szerveznünk - mondtam Haha! Nem adom olyan könnyen a vallomásom!
- És mi a másik? Egyes pletykák szerint érkezik az utód. Van mögötte igazságtartalom? - kérdezett rá végre Nem mintha nem tudná, de azért válaszolok.
- Igen, van. Az a másik oka annak, hogy ilyen gyorsan házasodtunk, hogy hamarosan szülők leszünk. Igazak a pletykák! Felipe meg én babát várunk - mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon
- Nahát! Gratulálunk! Tudjátok már, hogy milyen nemű a kicsi?
- Nem még egyenlőre nem. Ez később derül csak ki. Egyenlőre csak azt tudjuk, hogy november elején érkezik.
- Még egyszer gratulálunk! Sok boldogságot! A férjednek sok szerencsét! Nektek pedig jó egészséget kívánunk! - mosolygott
- Köszönjük - mondtam majd megöleltem és elindultam haza.

Másnap pedig indultunk Kanadába. A cikk egyébként szombaton jelenik meg. A hét természetesen munkával telt. Engem meglepetésként ért, hogy a Ferrari további egy évvel meghosszabbította Felipe szerződését. Tehát Felipe 2012-ben is Ferrari pilóta lesz. Habár erről Felipe csak azután szólt, miután aláírta a szerződését. Ezért meg is sértődtem. Persze nem sokáig tudtam haragudni rá.
Szombaton pedig meg is jelent az interjúm. Most már mindenki tudja, hogy lesz egy babánk. Természetesen rám szálltak az újságírók, de nem zavart. Egyszer úgyis meg kell tudniuk. A munkánkat szerencsére nyugodtan tudtuk végezni. Hamar túlestünk az időmérőn, ami csodával határos módon nem egy Red Bull pole-lal ért véget. Az első rajthelyet Lewis McLarenje szerezte meg, mellőle Mark indul, míg a harmadik Seb lett. Fer indul Vettel mellől a 4. rajtkockából. Felipe pedig a 7., míg Robert a 8. lett. Az időmérő legviccesebb jelenete az volt, amikor Lewis maga tolta be az autóját a boxutcába, mert kifogyott belőle az üzemanyag.

Vasárnap reggel minden újság és TV felkapta a babasztorit.
Bébibumm a Ferrarinál!
Nem sokkal azután, hogy Fernando Alonso bejelentette, hogy apa lesz Felipe Massa felesége Anabella is közölte, hogy gyermekáldás elé néznek. Tehát a két pilóta szinte egyszerre kapja meg a legnagyobb ajándékot, amit egy férfi kaphat az élettől.
Az Alonso házaspár októberre, míg Massáék november elejére várják a trónörököst. A Ferrari család tehát a szezon végén újabb két taggal bővül.
Egyébként a futam rajtsorrendje is változott. Mark váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott, így mindenki előrébb kerül. Aztán kettőkor elrajtolt a mezőny. Felipe rajtja jó lett volna, ha nem ütközik össze Liuzzival. Sajnos sok helyet esett vissza, a mezőny végén volt. Nagy nehezen előreszenvedte magát. Már a 9. helyért harcolt Schumival, amikor hibázott és nekiment Michaelnek. Az első vezetőszárnya elferdült és be kellett mennie a boxba, így elvesztette minden esélyét arra, hogy pontot szerezzen. Csak a 15. lett. Amúgy Lewis nyert, Jenson 2., Fer pedig a 3. lett. Gyorsan megírtam a cikket és kikérdeztem néhány pilótát a versenyt illetően aztán mentem a pilótaeligazításra. Persze mindenki összeveszett mindenkivel. Felipe és Liuzzi is összeszólalkozott, Épp fel akartam ugrani, hogy leteremtsem őket, amikor megszédültem és kis híján összeestem, de Lewis elkapott és megtartott majd lassan leültetett egy székre és máris egy pohár vizet adtak a kezembe. Felipe is egyből velem kezdett el foglalkozni.
- Kicsim mi a baj? - guggolt le elém
- Semmi, csak jó lenne ha egy kicsit magatokba néznétek. Mindketten ugyanolyan bénák voltatok. Ugyanaz volt a helyzet, mint múltkor Márknál és Sebinél. Egyszerű versenybaleset volt. - mondtam megrovóan
- Igazad van - mondta majd Toniohoz fordult - Sajnálom az én hibám volt.
- Én is hibáztam. Van ilyen - mosolygott Tonio majd kezet fogtak. Én pedig jobban lettem. A szédülés abbamaradt és az erő is visszatért belém. Mintha a baba érezné, hogy a mamája és a papája dühös. Ezután visszamentünk a szállodába, összecsomagoltunk és mentünk Brazíliába. A Sao paoloi házunkban is berendezünk egy babaszobát, hogy ha itt tartózkodunk akkor a kicsinek itt is legyen egy szobája. Hétfőn a családdal jártuk a boltokat, hogy mindent be tudjunk vásárolni a babának.
Kedden berendeztük a szobát, majd úgy döntöttünk, hogy a héten itt maradunk. De a terv még aznap este dugába dőlt mikor anyám hívott. Zokogva szólt bele a telefonba. Jaj ne! Itt valami nem stimmel! Vajon mi történt már megint? Ekkor még nem is gondoltam, hogy mekkora a baj.

7 megjegyzés:

  1. Hola! Ezzel most nagyon felcsigáztál :D alig várom a következő részt, már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy sikerült elérnem, hogy izgulj. Nem kell sokat várnod a következő részre, mert ha minden jól megy még ma fenn lesz a folytatás!

      Köszönöm, hogy írtál!

      Puszi
      Krimi88(Kriszti)

      Törlés
  2. Szia!

    Most kíváncsibá tettél!!
    Nekem tetszett az interjú, és az egész rész!:) Megint fantasztikus lett!
    Kérlek nagyon siess a folytatással! Már alig várom!
    Puszi: Lili:)

    ui.: fent a 40. rész is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy leírtad a véleményed. Köszönöm a kedves szavakat. Igyekszem minél valósághűbbre megírni a sztorit és persze az interjút, de a te történeted mellett az enyém eltörpül. :-)

      Igyekszem a folytatással esküszöm!

      Puszi
      Krimi88(Kriszti)

      Törlés
  3. Szia !

    Ez ismét hihetetlen jóra sikeredett !! Remélem hamarosan hozod a kövi részt mert már nagyon várom .
    Szeretem ahogy irsz ebben a dologban te vagy a példaképem :)
    Puszi: Wiwike

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm, hogy a példaképednek tartasz. Nagyon meghatódtam! Komolyan mondom! :-)
      Remélem továbbra sem okozok csalódást neked.

      A következő rész pedig hamarosan érkezik.

      Még egyszer köszönöm a kedves véleményedet!

      Puszi
      Krimi88(Kriszti)

      Törlés
  4. Szia!

    Nagyon jók a fejezeteid és már nagyon várom a többi izgi fejezetedet is.

    Puszi: Szandra56

    VálaszTörlés