16. fejezet

Sziasztok!

Ezzel  a résszel valaminek vége lesz. Ez  a második alkalom, hogy Felipe szemszögéből is látjuk az eseményeket. Láthatjuk az érzéseit és érezhetjük a fájdalmát. Remélem tetszeni fog. Légyszi komizzatok, mert addig nem hozok új részt, amíg minimum 2 komment nem lesz. Hiányzik a véleményetek, kritikátok. Ha sokat komiztok, akkor gyakrabban hozok részt. Ide is és a másik törihez is.

Puszi

Krimi88(kriszti)

Ügy lezárva!

Felipe szemszöge

Nem lehet! Nem veszíthetem el őt! Istenem! Miért teszed ezt velem? Miért veszed el őt tőlem? Mit tettem ellened, hogy így büntetsz? Nem sok időm volt ezen gondolkodni. Azonnal szívmasszázst kezdtünk el alkalmazni. Tony-val sokáig küzdöttünk Bella életéért, de hiába. A mentősök is csak a halál beálltát tudták megállapítani. Nem akartam ott hagyni. Végignéztem, ahogy hullazsákba teszik. Zokogva léptem ki a motorhome-ból. A rendőrök, mentősök és az újságírók rohangáltak fel-alá. Néhány riporter megrohamozott, de a biztonságiak elküldték őket. Aztán megláttam a szüleimet és az öcsémet felém rohanni.
- Kisfiam jól vagy? Megsérültél? - zokogta anya
- Nem. Semmi bajom. Ez nem az én vérem - mondtam
- Akkor kié? - kérdezte apu
- Belláé - mondtam sírva Épp akkor tolták ki Bella holttestét. A barátaink épp akkor értek oda.
- Úristen! - sikított anyám
- Mi történt? - kérdezte Stefano De válaszolni nem tudtam. Tony elmesélt mindent.
- Hol van Bella? - kérdezte Fernando Tony-tól
- Meghalt - mondta Tony
- Le kell zuhanyoznom! - mondtam remegő hangon Az egész testem remegett. Nem a félelemtől, hanem a lelki fájdalomtól.
- Tony kísérd vissza Felipét a szállodába - mondta Stef  Tony-nak - Felipe! Részvétem! - fordult hozzám Bólogatni tudtam csak. Majd Tony-val, a szüleimmel és az öcsémmel visszamentünk szállodába. Lezuhanyoztam és átöltöztem. Becsomagoltam, de ez is nehezem ment, mert minden rá emlékeztetett. A barátaink késöbb átjöttek egy kicsit beszélgetni. Nem sok kedvem volt beszélgetni. Senkivel sem. Majd elmentek. Azért jól esett, hogy gondoltak rám és átjöttek. Igazi, jó barátok!
- Menjünk haza! - mondtam - Anyu nem lenne gond ha hazaköltöznék a régi szobámba? Nem tudok most abban a házban maradni. Mindenről Bella jut eszembe.
- Hát persze kicsim! Ezt meg sem kellett volna kérdezned - mondta anyu majd megölelt. Miután a rendőrök kihallgattak indultunk haza. Nem sokáig voltam otthon, a következő héten máris lesz a Német nagydíj.Teljesen kiborultam. Csak akkor beszéltem, ha muszáj volt. A szobámban ültem és néztem ki a fejemből vagy sírtam. Ki sem mozdultam a szobából. Szerdán aztán elindultunk Tony-val és a szüleimmel Németországba. A pályán is mindenki segíteni próbált nekem, de nem tudnak. De azért nagyon hálás vagyok nekik.

Pénteken aztán eligazítás kellős közepén ismét túszdrámába keveredtünk. Kb. 12 férfi rontott be gépfegyverrel a kezükben. Ők is értem jöttek. Végre! Elöbb is jöhettek volna. Nem szenvedtem volna eddig. Legalább most Bella után mehetek.
- Gondolom engem keresnek. Itt vagyok. Lőjjenek csak! - léptem elő Aztán egy spanyol férfi lépett elém. Valami olyan ismerős benne.
- Bátor vagy - mondta - Látom kitanított a húgom.
- A húgod? - kérdeztem vissza
- Igen. José Enrique Sanchez Alvarez vagyok. Anabella bátyja. Kár, hogy meg kellett ölnöm - vigyorgott Iszonyatos dühbe gurultam.
- Te szemét! - ordítottam és készültem rávetni magam, de Rubens és Lewis visszatartottak.
- Nyugi! Mindjárt te is mész utána - nevetett
- Azt nem hinném - szólalt meg Tony aztán hirtelen egy csapat kommandós tört be és elfogták a fegyvereseket. Aztán egy magas 50-es férfi lépett be egy másik kommandóssal az oldalán. A kommandós mozgása kísértetiesen hasonlított Belláéra. Oké Felipe! Hagyd abba! Anabella meghalt és nem tér vissza! Aztán a kommandós odalépett Bella bátyjához és rátartotta a fegyverét. Nem hittem a szememnek, amikor a csuklójára néztem. Az a karkötő volt rajta, amit még én adtam Bellának. Aztán lerántotta a fejéről a maszkot. A lélegzetem is elállt, a szívem pedig hevesebben kezdett dobogni. Hihetetlenül boldog lettem. Nehezen álltam meg, hogy ne rohanjak oda és öleljem át.
- Meglepi! - szólalt meg az angyali hang Nem hallucinálok! Tényleg itt van! És él!

Anabella szemszöge

Egy fehér szobában ébredtem fel. A mennyországban vagyok? Meghaltam, akkor valószínű! Hacsak nem a pokol ilyen fehér és meleg. Amit nem hiszek. Körülnéztem. Mindenhol gépek csipogtak mellettem. Korházban vagyok? De ismerős ez a hely. Ez a new yorki főhadiszállás kórház része. Aztán belépett az ajtón a főnököm.
- Örülök. hogy felébredtél Anabella - szólalt meg
- Mi történt? - kérdeztem kábán
- Tony tetszhalottá tett. Így azt hiszik halott vagy. Te voltál az első számú célpont. Tudták, ha téged kiiktatnak, akkor már Felipét nem lesz nehéz megölni. Tony már tudta ezt egy ideje, így kitalálta ezt a tervet. Ha elhitetjük velük, hogy meghaltál, így Felipére az egész banda támad. Élvezni akarják a halálát- mondta Erre én rémülten néztem rá - Nyugodj meg! A kommandósok észrevétlenül kísérik Tony-ékat. A támadás hétvégére várható.
- Ki lőtt rám? - kérdeztem
- A bátyád - mondta az ezredes és lesütötte a szemét
- Meddig voltam tetszhalott? - kérdeztem riadtan
- Ma kedd van. Vagyis 2 napig - mondta
- Hadd vegyek részt az akcióban - könyörögtem
- Még gyenge vagy. A sebed sem gyógyult meg. Nem lehet - mondta
- Csak hadd legyek ott. Ez az én ügyem is - kérleltem
- Rendben - egyezett bele Majd ismertette a pontos tervet. Péntek reggel pedig már Németországban is voltunk. Beöltöztem én is. Nem akartam, hogy idő előtt felismerjenek. Dél körül kaptuk az üzenetet, hogy a támadás épp most zajlik és José Enrique is részese. Sőt ő a vezetőjük. A biztonsági kamerákon keresztül figyeltük a bent zajló eseményeket. Felipe meggyötört arca egyből feltűnt. Szenved, mert azt hiszi meghaltam. Épp neki akart esni a bátyámnak, de Rubiék visszafogták. Hála Istennek! A főnök ekkor jelzett, hogy indulhat a csapat. A fiúk mindenkit elkaptak. És eljött az én időm. Mi is csatlakoztunk a főnökkel a társasághoz. Nehéz volt kivárni, hogy elmondhassam: Élek! Főleg Felipe miatt. Gyűlölet uralkodott el rajtam, amikor megláttam a bátyámat. Odaléptem hozzá, ráfogtam a fegyverem és lerántottam a maszkom. A látvány leírhatatlan volt.
- Meglepi! - mondtam
- Ez lehetetlen! - nyögte José Enrique
- Mi az bátyus, csak nem szellemet látsz? - nevettem - Kezdesz öregedni. Már nem célzol olyan jól. Ide kellett volna - mutattam a szívemre - vagy a fejembe.
- Na mi lesz! Lőjj! - kiabált rám
- Nem. Nem úszod meg ennyivel. A börtönben fogsz megrohadni - ordítottam én is
- Lehet, hogy én oda kerülök, de ettől még halottak vagytok - vigyorgott
- Tévedés. Már mindenkit begyűjtöttünk, aki a CD-n van. Te vagy az utolsó - mosolyogtam
- Vége van! - majd behúztam neki egyet, ami aztán nemcsak neki fájt hanem nekem is.
A sebem eléggé húzódott - Ezt a családunkért kaptad. Amiért elárultál minket. Anyát, apát és engem - ordítottam - Vigyétek a szemem elől!
- Ezzel még nincs vége Anabella! Halott vagy! - ordított mialatt kivitték. Nem igazán tud érdekelni. Miután elvezették a társaság felé fordultam. Vicces képet vágtak. Nevetnem kellett az ábrázatukon.
- Sziasztok! Hiányoztam? - kérdeztem nevetve
- Nagyon - szólalt meg Felipe és folytak a könnyei Amilyen gyorsan csak tudtam odafutottam. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, megcsókoltam. Én is elsírtam magam. Aztán a többiek is köszöntöttek. Végére maradt Tony. Neki egyszerűen lekevertem egy pofont. Mindenki meglepődött.
- Hogy merészelted ezt eltitkolni előlem? Ez egy őrült ötlet volt! És amúgy is nekem szólhattál volna. Csakúgy "megölsz"? Mi van ha nem hasba lő hanem fejbe? - mondtam feldúltan
- Tudom, volt benne egy kis kockázat, de tudtam, hogy a bátyád gonosz ugyan, de a saját testvérét nem ölné meg csak úgy - mondta
- Akkor is kockázatos és őrült terv volt - durciztam
- De bevált nem? - rángatta meg a vállát vigyorogva
- Hát persze, hogy bevált! Mindig a legőrültebb ötletek válnak be - mondtam még mindig indulatosan - De azért köszi! - mosolyodtam el
- Szívesen! - mondta majd megölelt Tényleg vége van. Felipe élete most már nincs veszélyben. Legalábbis a pályán kívül. Minden visszatér a régi, nyugis kerékvágásba.