17. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 17. részt! Most kicsit hamarabb jöttem vele, mert a következő hétben nem nagyon érek rá. Éjszakás műszakban dolgozom, szóval nappal alszom, éjjel dolgozom. Valószínűleg még ma lesz rész a Hercegnő a paddockban című törimhez is. Ez már Alexa szemszögéből íródik majd.

Na de térjünk vissza Belláékhoz! Ebben a részben főhősnőnk élete megváltozik és élete talán legrosszabb élményét is átéli.:-( Szerintem ha azt mondom, hogy Magyarország, mindenki tudja mire gondolok.

De akkor jöjjön a rész! És komikat kérek. LÉGYSZI!!!!

Jó olvasást!

Puszi

Krimi88(Kriszti) 

Megérzés

Manuel Sanchez és Elza Alvarez, Bella szülei

 

Miután mindenki köszöntött elmentem átöltözni. Majd felhívtam anyámékat. Eléggé meglepődtek, amikor meghallották a halott lányuk hangját. Gyorsan összefoglaltam nekik a történeteket. Nagyon le voltak törve, amikor közöltem, hogy José Enrique lőtt rám és hogy börtönbe kerül. Megegyeztünk, hogy a jövő héten hazamegyek. Aztán visszamentem a társasághoz.
- Anabella beszélnem kell veled! - szólt a főnök
- Mondja uram! - mondtam
- Mától kezdve csak az Egyesült Államokban vállalhatsz munkát. Holnaptól Taylor Swift testőre vagy Tony-val együtt - mondta ellentmondást nem tűrően majd az orrom alát tolt egy szerződést - Ezt írd alá! Ez igazolja, hogy csak az USA-ban szolgálsz.
Kikerekedett szemekkel néztem rá. De rájöttem miért csinálja ezt. El akar választani Felipétől. De ezt nem hagyom!
- Eszem ágában sincs aláírni - mondtam - Ugyanis mostantól nem dolgozom Önnek - mondtam majd átadtam a fegyveremet és a jelvényemet.
- Azt akarod mondani, hogy.... - kezdte hitetlenkedve
- Felmondok! - fejeztem be
- De miért? - kérdezte
- Mert vannak barátaim és végre van valaki akit a világon mindenkinél jobban szeretek - néztem Felipére - Nem akarom őket veszélybe sodorni. Nem akarok tőlük távol lenni. Nem akarom, hogy naponta azon aggódjanak, hogy hazatérek-e aznap vagy hazatérek-e egyáltalán. Befejeztem - mondtam
- És mit akarsz csinálni? - kérdezte a főnök, illetve ex főnök
- Még nem tudom. Talán találok olyan munkát amihez értek. De nem maradok rendőr - mondtam
- Ebben nem tudlak megakadályozni, szóval elfogadom a felmondásod. Sok szerencsét! - mosolygott rám és megölelt. Majd elköszöntem Tony-tól is és távoztak.
- Munkanélküli lettem - mosolyogtam a többiekre
- Szeretlek! - lépett hozzám Felipe
- Én is szeretlek! - karoltam át a nyakát, majd megcsókolt A többiek tapsolni kezdtek. Majd visszamentünk a szállodába. Egész este beszélgettünk Felipével egymást ölelve. Megkértem, hogy jöjjön velem Spanyolországba a szüleimhez. Ismerje meg őket. Beleegyezett.

Vasárnap este már a Spanyolország felé tartó gépen ültünk. Pár óra múlva már otthon is voltunk. Anyu zokogva borult a nyakamba, majd bemutattam Felipét.
- Anyu, ő itt Felipe a barátom. Felipe, az anyukám Elza Alvarez
- Jó napot asszonyom - mosolygott Felipe anyura
- Apu merre van? - kérdeztem Pont akkor jelent meg az ajtóban.
- Itt vagyok! - mondta - Örülök, hogy élsz.
- Én is. Apu, ő itt Felipe - mutattam a páromra
- Csak nem a barátod? - mosolygott apu. Bólogattam - Manuel Sanchez vagyok - nyújtotta a kezét apu - Nem kell bemutatkoznia. Tudom ki Ön!
- Apu nagy Ferraris - vigyorogtam Felipére
- Szerintem tegeződjünk. A magázás olyan idegen - mondta apu
- Megtiszteltetés lenne - mondta Felipe, majd beszélgettünk egy ideig, aztán elmentünk lefeküdni. Jól elvoltunk Spanyolországban. Mindent megmutattam Felipének Barcelonában. Szombaton pedig megnéztünk egy Barca meccset.

Kedd este aztán indultunk Magyarországra a Magyar nagydíjra. Anyuék imádják Felipét, aminek nagyon örültem, de volt egy rossz előérzetem a futammal kapcsolatban, amit meg is osztottam Nicole-lal és Catherine-nel.
- Rossz előérzetem van. Valami történni fog a hétvégén - mondtam
- Mégis mi? - kérdezte Catherine
- Nem tudom. Csak érzem, hogy valami rossz fog történni. Félek! - mondtam
- Nem fog semmi történni. Minden rendben lesz! - fogta meg a kezem Nicole
- Mindig bejönnek a megérzéseim. Ezért rettegek! - mondtam - Nagyon félek, hogy Felipével történik valami. Amilyen peches biztos éri valami - mondtam szinte sírva
- Nem lesz baj! Ne gondolj rá! Nem fog semmi sem történni. Nyugodj meg! Gondolj pozitív dolgokra. Jól mennek a fiúk. Akár meg is nyerhetik a futamot - mosolygott Nicole
- Lehet. Túlreagálom a dolgot? - kérdeztem
- Egy kicsit. Természetes, hogy félted. Mi is féltjük Heikkit és Lewist. Max annyi probléma lesz, hogy összevesznek azon, hogy melyikük nyeri a futamot - mosolygott Catherine
- Bocs, hogy ilyen paranoiás vagyok - mondtam
- Semmi baj! Érthető! - mondta Catherine
- És milyen érzés a munkanélküli lét? - vigyorgott Nicole
- Fura. Mindig mindenre gyanakszom. Nehéz megszokni, hogy már nem vagyok Felipe testőre - mondtam mosolyogva majd visszamentünk a drágáinkhoz.

Szombaton aztán ugyanaz a rossz érzés kerített hatalmába, mint előző nap. De most erősebb ez az érzés. Ezt megemlítettem Felipének is.
- Rossz érzésem van - mondtam szombat reggel a szállodai szobában. Felipe épp a mobilját kereste.
- Ugyan miért? - kérdezte miközben még mindig kereste a mobilját 

- Nem tudom. Csak úgy érzem, hogy valami komoly dolog fog történni. Valami rossz! Ez nem hagy nyugodni - mondtam kétségbeesve
- Kicsim, csak hiányzik a munka. Már mindenhol veszélyt látsz. Nem történik semmi. Csak annyi, hogy új telefont kell vennem.
- Istenem, ti pasik mindent elhagytok - mondtam majd fogtam a mobilom és megcsörgettem Felipét Csörgött is. A hang az ágy alól jött. És tényleg ott volt.
- Magyarázd meg nekem légyszives, hogy mi a fenét keres a mobilod az ágy alatt? - kérdeztem vigyorogva Erre ő csak nevetett. Annyiban hagytam a dolgot. Ahogy a megérzésemet is. Aztán elkezdődött az időmérő. A Ferrari boxból néztem Eduardoval. A rossz érzésem az idő előrehaladtával egyre csak fokozódott. Minden rendben ment a pályán egészen a 2. etapig. A második etap utolsó percében az egyik Ferraris közölte, hogy az egyik autónk a gumifalba csapódott. A monitoron láttam, hogy Kimi vígan száguldozik. Ebből tudtam, hogy Felipe van a gumifalban. Feszülten néztük Duduval a monitort, hogy mikor száll ki végre. De ez nem történt meg. Még csak meg sem mozdult. Tudtam, hogy baj van. Nagy baj! Azonnal Eduardo keze után kaptam. Rob Smedley, Felipe versenymérnöke szólt, hogy hiába beszél Felipéhez, választ nem kap. A pályafelügyelők szóltak, hogy azonnal küldjenek mentőt. Oda akartam menni, de Dudu és Nicolas Todt, Felipe menedzsere visszatartott. Egy örökkévalóságnak tűnt míg az orvos odaért. Végül kiemelték. Végre! És vitték is a pályakórházba. Közben visszajátszották az esetet. A lélegzetem elakadt. A pánik mégjobban eluralkodott rajtam, amikor megláttam, hogy mi is történt pontosan.